TETTESBŐL ÁLDOZAT! – Kiderült a kenoshai lövöldözés valós története

A 17 éves kenoshai lövöldöző története új megvilágításba került! Úgy néz ki jogos önvédelem volt!

A 17 éves Kyle Rittenhouse azért vonult utcára Kenoshában, hogy több más hazafival együtt fegyverrel védje a várost a fosztogató antifa terroristái és BLM csőcseléktől. Az események sodrásában két szélsőbalos tüntetőt megölt, amiért most ő lett az új elsőszámú közellenség. A tettest a globalista sajtó és a baloldali eszmék által agymosott “független” újságírók őrült fegyvermániás Trump-imádó náciként említik, olyan sikerrel, hogy már a konzervatív média is átvette fals narratívájukat. Pedig az események rekonstruálása és a szemtanuk elmondása után úgy látszik, a valóság ismét teljesen más mint amit a kirakatba tettek.

Aznap este Kyle és társai az utcákat járták, hogy védjék a helyi lakosokat és az üzletek tulajdonosait. Fegyverrel, hiszen az Amerikában ez állampolgári jog. Mikor a helyi tévé riportot csinált vele az utcán, társai elvonultak, és végül egyedül találta magát az antifák között. Ekkor támadta meg őt az anarchista csoport egyik tagja, Joseph Rosenbaum. Rosenbaumról azóta kiderült, hogy egy elítélt pedofil, aki korábban 12 évet töltött börtönben egy kisfiú megerőszakolása miatt. A szélsőbalos pedofil terrorista először felé hajított egy tárgyat (szemtanuk szerint Molotov-koktélt), majd üldözni kezdte a fiút. A 17 éves Kyle végül parkolóban szembefordult vele és leadott két figyelmeztető lövést. Ennek ellenére Rosenbaum a fegyveréért nyúlt, ekkor lőtte fejbe majd testen a 17 éves fiú. Azonnal meghalt.

Joseph Rosenbaum – áldozatként mutatják be, pedig egy gyermekmolesztáló terrorista volt.

Az esetet látva a terrorista dühös társai üldözőbe vették Kyle-t, és a földre teperték. Ekkor ért oda hozzá Anthony Huber, aki 25 éves kora ellenére már kétszer volt büntetve családon belüli erőszakért. Ő gördeszkájával ütötte fejbe Kylet, mire a srác ismét nem volt rest önvédelemből használni fegyverét. (Látható ezen a twitterre feltöltött videón is) Ekkor érkezett a harmadik “áldozat” Gaige Grosskreutz. Ő már pisztollyal próbálta lelőni a fiatal hazafit, de ezt a párbajt is Kyle nyerte: az antifa kezéből egyből kiesett a fegyver, amikor a lövés átlyukasztotta karját. Ezután a többi antifa elszaladt a helyszínről. (Forrás: RT News .

Úgy látszik, ez a bátor antifa is élne )még, ha nem próbálta volna megölni a 17 éves hazafit.

Kyle-t végül otthonában vették őrizetbe, és emberöléssel vádolják. A GoFundMe közösségi finanszírozó portálon társai adománygyűjtést indítottak neki, de a globalista techóriás ezt azonnal letiltotta. Nem úgy, mint sok antifa gyűjtést, vagy pl George Floyd rokonainak haszonleső kampányát.

Amerikában már szó szerint káosz uralkodik, hordák lepték el az utcákat és a vadnyugati törvények kezdenek újraéledni. azonban miközben a globalista média agymosás alatt tartja a tájékozatlan tömegeket egyre több polgár ébred fel és veszi kezébe a közösség védelmét.

Előzmény: A wisconsini Kenosha városában múlt héten egy helyi rendőr közelről hétszer hátba lőtt egy fekete férfit. A globalista média azonnal felkapta az ügyet, hogy a fehéreket és a rendőröket vádló társadalomellenes vinnyogásba kezdjen. Sajnos ezt a narrativát már a jobboldalinak tartott tájékozatlanabb médiumok is átvették. Például a Tv2 is fullba nyomja “fajgyűlölő, fehér támadás” meséjét. Azóta azonban kiderült, hogy az egy lépésre a rendőrtől tartózkodó, bűnöző fekete férfi egy késért nyúlt, amire reagálva a rendőr önvédelemből lőtt. Persze ezt szokás szerint nem verték nagy dobra, és a zavargások továbbra is zajlanak.

[630 vélemény]
Forrás: Twitter, RT News

Most rád van szükség!

Hogy az ilyen véleményeket szabadon megírhassuk a Ti segítségetekre van szükség!

A 630 elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol a fejlesztés elengedhetetlen. Érdekfüggetlen blogként most jövőnk olvasóink kezében van.

Ha Te sem félsz a valóságtól és úgy érzed szükség van egy nemzeti érzelmű, de mégis modern véleményblogra, ami kőkeményen odamond, akkor támogass minket!

GYERÜNK, SEGÍTEK!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Betöltés

0

Comments

0 comments