Ma 6:30-kor elindult Magyarország új lázadó csatornája

Nem tudjuk, hogy a 630-as indulás burkolt üzenet, vagy sem, de mindenképp örömteli, hogy Európában is úttörő módon egy nyíltan normalitáspárti, konzervatív véleményeket megfogalmazó csatorna jelent meg a szolgáltatók kínálatában.

Hétfő reggel fél héttől ugyanis a Digi kivételével szinte az összes magyar szolgáltatónál alapcsomagban elérhető lesz a Pesti TV. Az új televíziós csatorna egy sima digitális antennával az egész országban fogható lesz.

A csatorna programigazgatója az Origonak elmondta, hogy “A világon zajló őrülettel szemben egy új mozgalom, egy új forradalom van kibontakozóban. A normális emberek szeretnének a megszokott, normális világukban élni, hozzájuk szeretnénk szólni. Semmiképpen nem akarunk a HírTV konkurenciája lenni. Új hangot szeretnénk vinni a jobboldali médiába. Tehát azoknak a lázadóknak, azoknak a normális embereknek szeretnénk a fóruma és a platformja lenni, akik eddig leginkább csak a közösségi médiában kaptak teret”

Közben a liberális média már elkezdte kiadni a szokásos uszító címsorokat. A 24.hu nevű ellenzéki propaganda lap szerint “Mészáros Lőrinc új csatornáján a kormány kedvenc fociultrájával röhögcsélnek egy műpéniszen“, a Media1 is tényként írta le, hogy “Hétfőn indul a Mészáros Lőrinc közeli Pesti TV“. Utóbbit szerencsére a kutya sem olvassa.

Visít tehát a baloldal és szórja a jól bevált prolihergelő konteókat az arra fogékonyaknak. Szerintem viszont az a bajuk, hogy a médiában már nem csak és kizárólag a világot romba döntő liberális “értékek” kapnak helyet.

A csatorna egyébként két himnusszal kezdte adását. A magyar himnusz mellett elhangzott a Nélküled című dal is, amit a stáb állva hallgatott meg. Eredeti üzenetén túl jópofa fricska ez egy nemrég majdnem megszűnt szennylap számára, aminek azóta nagy színjáték közepette felmondott firkásza provokált ezzel.

Most rád van szükség!

Hogy az ilyen véleményeket szabadon megírhassuk a Ti segítségetekre van szükség!

A 630 elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol a fejlesztés elengedhetetlen. Érdekfüggetlen blogként most jövőnk olvasóink kezében van.

Ha Te sem félsz a valóságtól és úgy érzed szükség van egy nemzeti érzelmű, de mégis modern véleményblogra, ami kőkeményen odamond, akkor támogass minket!

GYERÜNK, SEGÍTEK!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Betöltés

0

Comments

0 comments