Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház.
A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országgyűlésben az előterjesztésről azt mondta: az a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosítását szolgálja. Úgy fogalmazott, „azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi…
Olvasd tovább itt: kuruc.info

