![[630]](https://630.hu/wp-content/uploads/2023/03/630logob56.png)
Hajnal négy óra van. Ülök a gép előtt. Kávé, cigi. Két ember körül járnak a gondolataim.
Körülbelül tíz éve lehet, hogy én a politikából kiábrándult baloldali, ültem az autóban egy nagyáruház parkolójában és bár sietnem kellett volna vásárolni, nem tudtam kiszállni.
Orbán Viktor évértékelőjét hallgattam és nem volt erőm kikapcsolni a rádiót. A fenntartásaim ellenére magával ragadott töretlen optimizmusa, az őszinte hit, ahogy az ország felemelkedésének lehetőségéről beszélt.
A mostani beszéde nem ilyen volt. Olyan volt, mint amikor a kórház folyosóján a nagy műtétre váró apa az aggódó gyermekeit nyugtatja, hogy nem lesz semmi baj.
A miniszterelnök még a háború előtt sorrendbe állította a feladatokat. Boldog békeidők , számomra meglepő, de nagyon örömteli módon az első helyre a demográfia kérdését tette, és erről most azonnal Nyugat-Európa jut eszembe, a Molenbeek negyed Brüsszelben, és…
Olvasd tovább itt: vdtablog.hu
