Petr Pavel ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatásra a prágai Hradzsin gótikus Ulászló-termében a cseh parlament két házának együttes ülésén, több mint 800 vendég jelenlétében került sor. Miután az új államfő Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház elnöke előtt letette az alkotmány által előírt fogadalmat, majd aláírta azt, a Hradzsin felett felvonták a köztársasági elnöki lobogót.
Az elnöki zászló akkor leng a Hradzsin felett, amikor Csehországnak van államfője, és az az ország területén tartózkodik. Az elnök külföldi útjai során a zászlót bevonják.
Az eskütétel után felhangzott a cseh himnusz, és a Hradzsin melletti Petrín dombon 21 ágyúlövés dördült el.
A cseh köztársasági elnök megbízatása öt évre szól.
A 62 éves új cseh államfő hivatásos katona volt egész életében, hadseregtábornoki rangban vonult nyugdíjba. Petr Pavel, aki az 1993-ban létrejött Cseh Köztársaság negyedik államfője, beiktatása után rövid beszédet mondott.
A független és párton kívüli Pavel a januári közvetlen elnökválasztás második fordulójában megkapta a szavazatok 58,32 százalékát, ami 3 359 151 voksot jelent. Ellenfele, Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke 2 400 046 szavazatot, azaz a voksok 41,6 százalékát kapta.
Az eskütételi ceremónia további részeként az új államfő köszöntötte a Hradzsin udvarain és a vár előtti téren összegyűlt több…
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

