Elegem van a gesztuspolitikusokból, akik a jobboldalról a baloldalnak próbálnak smúzolni – mondja a Fidesz pártigazgatója. Kubatov Gábor a Mandinernek adott interjújában kifejtette, milyen karakterű főpolgármester-jelöltet indíthat a Fidesz Budapesten.
Van egy alapvető feszültség, amit véleménye szerint rajta kívül kevesen érzékelnek a mai fővárosi vezetésben – mondta el Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke a Mandinernek adott interjújában annak kapcsán, hogy főpolgármesteri szinten lát-e olyan embert, aki érdemi kihívója lehet Karácsony Gergelynek.
A Fradi elnöke úgy találja, hogy az adóbevételek jó része a külső kerületekből származik, viszont a belső kerületekben költik el.
A külvárosban élők adóznak, Soroksár mégis majdnem egymilliárd forinttal kevesebbet kap vissza, mint amennyit befizet – idézte fel, amit igazságtalannak tartott. Kubvatov Gábor szerint kell egy ember, aki felhívja a figyelmet, hogy a Havanna-lakótelepen élők, ők meg a belvárosban, és mi szedjük be az adóbevételek nagy részét, az ötven négyzetméteres lakásunk mégis 30 millió forintot ér, az övék viszont ugyanekkora alapterülettel 100 milliót. És az olló csak nyílik. Ez normális dolog így? Egy városban élünk, egy közösségben, mégis ilyen óriási különbségek vannak. Idáig a belvárosi városvezetés döntötte el, hogyan menjenek a dolgok Budapesten.
Kubatov Gábor szerint ha…
Olvasd tovább itt: mindenszo.hu

