Őze Lajos boldogsága | www.flagmagazin.hu

Mondjuk azt, hogy minden idők legjobb magyar színészei között a helye. Vagy ahogyan ő jobban szerette mondani, színjátékosai között. Bár érteném, mi a különbség, de akkor legyen így.

Őze Lajosról csakis szentesi ember írhat szentesi cikket. Merthogy a mi városunk olyan, mint ő volt: fanyar, keserű, vicces egyszerre. Aki szentesi, valamiképpen magában hordja a színészet titkos vírusát, akár kertész, akár kubikos, akár könyvesbolti eladó, legyen bárki és bármi. 

Gáspár Sándor szentesi és színész. Badár Sándor is. Szőke András, Horváth János is. Hadd ne soroljam továbbá, hányan és hogyan végezték el a helyi gimnázium drámai tagozatát, hogy aztán tehetségéhez mérten ki függönyt húzogasson utána Szegeden, ki pedig felkéredzkedjen a Göncölszekérre, hogy égő, világító csillagként mutasson utat mások számára (utóbbiból kevesebb van, de azért szép a névsor, higgyék el). 

Őze Lajos köztük a legfényesebb csillag, olyan színész, aki nemcsak a jelenlétével tüntet, de már-már nyugtalanító mértékben azonosul is a szerepével. Őrültség volna? Meglehet, de nevezzük inkább kivételesnek, hogy még neves pályatársai is beszöktek színházi próbáira, előadásaira, hogy megmártózzanak a lényéből kiáradó energianyalábokban, és megpróbálják elcsípni a titkot. Amit persze soha nem lehet elcsípni, mert a színjátékos ugyan mozog, beszél, de a belső, titkos fiókban…

Olvasd tovább itt: www.flagmagazin.hu