hétfő, február 16, 2026
[630]
  • Belföld
  • Külföld
  • Háború
  • Vélemények
  • Posztok
  • Jó tudni
No Result
View All Result
Orbán ViktorTisza PártIzraelMagyar PéterBrüsszelPalesztinaEllenzékOrbán ViktorUkrajnaAntifaGyurcsány
[630]
No Result
View All Result

Varga Judit megerősítette, hogy válnak

Forrás: Kurucinfó
2023. márc 09. 02:03
in Belföld
A A

Elválik Varga Judit igazságügyi miniszter és Magyar Péter – derült ki abból a bejegyzésből, amelyet Magyar tett közzé kedden a Facebookon.

Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért, írta Magyar, a Diákhitel Központ Zrt. korábbi vezérigazgatója, és hozzátette: „A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak.”

Bár Magyar a bejegyzést később elrejtette, a válást a hír megjelenését követően, késő este, hasonló szavakkal, a miniszter is megerősítette. Varga Judit közleményében azt írta:

Szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott. Valóban válófélben vagyunk.

Varga megjegyezte, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekük biztonsága és nyugalma a legfontosabb számukra, a sajtóorgánumokat pedig arra kérte, hogy „tartózkodjanak a pletykák és találgatások közlésétől.”

A sajtóban egyszer már felmerült a házaspárral kapcsolatban a válás. A Blikk 2021 februárjában több forrásra hivatkozva azt írta, több mint egy évtizednyi házasság után válnak Vargáék, ám az igazságügyi miniszter akkor cáfolta a lap információit, és úgy fogalmazott, hogy a családjuk ellen „összehangolt támadást” indított a sajtó.

Magyar Péter – aki jelenleg a Magyar Közút Nonprofit…

Olvasd tovább itt: kuruc.info

Szeles idő, sok csapadék és visszatérő mínuszok várnak ránk a jövő héten
Forrás: Vadhajtások
2026.02.15.

Változékony, szeles idő várható a jövő héten. A hét elején lassú melegedés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke 3 és 9 Celsius-fok...

Megérkezett Budapestre Marco Rubio |
Forrás: Vadhajtások
2026.02.15.

Donald Trump második elnöki ciklusában az „America First” külpolitika éles irányváltást hozott Amerika nemzetközi szerepvállalásában, amelyben központi szerepet kapott Marco...

Minden idők harmadik legnagyobb főnyereményét vitték el a hatos lottón
Forrás: Vadhajtások
2026.02.15.

A Hatoslottó hetedik heti első sorsolásán, csütörtökön senki sem vitte el a mesés fődíjat, így az e heti második sorsoláson,...

A világ legjobbjai közé sorolták Szoboszlait!
Forrás: PestiSrácok
2026.02.15.

Hosszú ideje beszédtémát szolgáltat Szoboszlai Dominik liverpooli szereplése. Nem csupán nálunk, Magyarországon, ahol természetesen büszkék vagyunk honfitársunk teljesítményére, de a...

Őrizetbe vették annak a sportkocsinak a sofőrjét, aki halálra gázolt egy nőt Győrben
Forrás: Vadhajtások
2026.02.15.

Őrizetbe vették azt a sofőrt, aki szombat délelőtt az autójával Győrben Szent István úton található buszmegállóba csapódott, ahol több embert...

Abdul, Magyar Péter arab barátja megszólalt: én is ott voltam a lakásban (új részletek)
Forrás: Vadhajtások
2026.02.15.

Tovább gyűrűzik a 2024. augusztus 2-án történt budapesti éjszaka ügye, amelyen Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is részt vett....

Mások Olvassák

Szír migráns volt a késelő, többszörösen elítélték

Szír migráns volt a késelő, többszörösen elítélték

2025.10.04.
A New York Post úgy tudja, oroszok nem fogadják majd el a 19 pontos béketervre

A New York Post úgy tudja, oroszok nem fogadják majd el a 19 pontos béketervre

2025.11.26.

630 – Kezdőlap a valóságra

Automatizált hírgyűjtő változatos témákban
Kapcsolat: info[kukac]630.hu

A bejegyzések az eredeti szerző tulajdonát képezik.

[630]

A megjelenő bejegyzések nem képezik a 630.hu üzemeltetőjének véleményét, azokért minden esetben az eredeti szerző felelős. Az egyes a tartalmak nem kerülnek előzetes válogatásra, vagy módosításra. A megjelenő hírek eredeti forrásukon, teljes terjedelmében olvasva értelmezendő!

  • Kezdőlap a valóságra!
  • Felhasználási feltételek
  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Cookie Policy (EU)

© 2023 630.hu | Kezdőlap a valóságra - Alternatív hírgyűjtemény.

No Result
View All Result
  • Belföld
  • külföld
  • Vélemények
  • Háború

© 2023 630.hu | Kezdőlap a valóságra - Alternatív hírgyűjtemény.

Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik, az eszközinformációk tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhatja bizonyos funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás használatának lehetővé tételének jogos céljához, vagy kizárólag a közlés elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli továbbításának céljához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás használatának lehetővé tételének jogos céljához, vagy kizárólag a közlés elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli továbbításának céljához.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés felhasználói profilok létrehozásához szükséges hirdetések küldéséhez, illetve a felhasználó nyomon követéséhez egy vagy több weboldalon hasonló marketingcélokból.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
Beállítások
  • {title}
  • {title}
  • {title}