Mérő Vera: Meg a nagy lóf@szt! A kokárda az én nemzeti jelképem

Nem adom ma sem. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

„»ne itélj, ha bekövetkeznek a hallgatás lófasz-hosszuságu epochái«

/Petőfi, Arany Jánosnak írt levelében/

Anyám tüntet, 2011. Akkor még demokráciánk könnyed öntudatával, egy rossz kormány ellen, de azzal a demokratikus illúzióval mentünk utcára, hogy rossz kormányok jönnek és mennek, a haza marad, mi maradunk. Maradtunk is, bár volt, aki (cca 800 000 honfitársunk, rokonok, barátok, szerelmek) ment.

Az évtized elején még jó – vagy összehasonlíthatatlanul jobb – volt a közérzetünk, így a tüntetéseink hangulata is jó volt. Az évtized végére megértettük, hogy az addigra teljes pompájában felállt Nemzeti Együttműködés Rendszerében naivitás attól remélni bármit, hogy utcára megyünk, ahogy naivitás azt hinni, hogy a rossz kormányok csak úgy jönnek és mennek, demokratikus választások révén.

Nézem anyám büszke mosolyát. Jó kedvem lesz, ahogy nézem, mert neki olyan nagyon jó kedve volt, imádta a tábláját, hogy rengetegen vagyunk, hogy a színpadon nemzetünk színészóriásai, a tömegben régi-új barátok, akikbe lépten-nyomon belebotlott, mert még nekik is volt kedvük és hitük kokárdát tűzve utcára menni március tizenötödikén. Talán felrémlett bennük a ’89-es életérzés, hogy a változás elérhető közelségben van.

Március tizenötödike a nemzeti összefogás…

Olvasd tovább itt: mandiner.hu