„Csak a lelkiismeretes, összehangolt és közös válaszadás bizonyulhat hatékonynak, közösségünk és a teremtés egésze számára”
– mondta a pátriárka.
A bolygónkat fenyegető legnagyobb veszély az éghajlatváltozás, amelyre csak akkor lehet megoldást találni, ha az emberek érzékelik a teremtésgondozás tágabb perspektíváját – hangsúlyozta I. Bartholomaiosz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az ökumenikus pátriárka hozzátette: az egyensúlyt csak közös erővel lehet helyreállítani.
„Ahogyan bolygónk egyensúlyhiányát sem egyoldalúan idéztük elő, vagy súlyosbítottuk azt, úgy a természeti környezet egyensúlyát sem tudjuk helyreállítani vagy kibékíteni egyedül, tehát anélkül, hogy egymást ne támogatnánk, és ne osztoznánk a bolygó erőforrásainak fenntartásával járó terheken”
– fogalmazta meg gondolatait I. Bartholomaiosz.
„Isten színe előtt mindannyian teremtmények vagyunk, akiket az ő bölcsessége és szeretete alkotott, őt kérjük, hogy adjon békét és harmóniát az emberek és a többi teremtmények között” – ezt pedig már Erdő Péter, esztergom-budapesti érsek mondta a konferencián.
Felelősségünk Isten előtt érvényes – hangsúlyozta a rendezvényen Erdő Péter bíboros. A miniszterelnök-helyettes pedig azt emelte ki, hogy a teremtésvédelem küldetése, hogy felelősséggel, kertként műveljük a világot.
„Isten az embert, mint az ő képmását és képviselőjét mintegy…
Olvasd tovább itt: hirtv.hu

