Töretlen a nemzetközi vállalatok bizalma Magyarország, a magyar gazdaság iránt, amit jól demonstrál, hogy a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási rekord után idén ennek dupláját sikerült elérni − jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Egerben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Omya Hungária Kft. gyáravató ünnepségén arról számolt be, hogy a svájci tulajdonosi hátterű, ásványanyagok bányászatával és feldolgozásával foglalkozó cég új talajjavító granulálóüzemet hozott létre évi hetvenezer tonna kapacitással.
Az 5,7 milliárd forintos beruházást az állam 260 millió forinttal támogatta. Az új egységben az eddiginél magasabban képzett munkaerőre lesz szükség, az itt előállított áruk pedig jelentősen hozzájárulhatnak a mezőgazdasági termelékenység javításához hazánkban és külföldön is − tájékoztatott.
Beszédében hangsúlyozta, hogy Európa az utóbbi hat-hét évtized legsúlyosabb kihívásaival néz szembe jelenleg, az elmúlt tíz-tizenkét évben válságok sorozatát tapasztalta meg a kontinens.
„Kezdődött minden Amerikában a pénzügyi válsággal, talán még emlékszünk rá, aztán az átcsapott a reálgazdaságba, utána ránk rúgta az ajtót egy bevándorlási hullám, majd olyan egészségügyi válsággal szembesültünk, amelyhez foghatót a mi nemzedékünk korábban sohasem látott” −…
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

