Van egy lap a magyar újságpiacon, amelyet még egy véleménycikkben sem tisztem dicsérni vagy szidni, elemezni vagy bírálni. Ám a címe mindenképpen dicséretet érdemel, mert nézetem szerint telitalálat. Hihetetlen – ez a címe. Nos, azt gondolom, a lapalapítás idején nem valószínű, hogy a kollégák számítottak volna arra, mily sok abszurditással, normális ésszel felfoghatatlan jelenséggel, mesterségesen ránk erőltetett ukázzal találkoznak majd az évek során, melyek mindegyikére minden fenntartás nélkül rámondható, hogy hihetetlen.
Megjegyzendő, hogy a lap az élet minden területével igyekszik foglalkozni, tehát nem vádolható azzal, hogy pletykákkal, bulvárhírekkel töltené tele a rendelkezésére álló oldalakat, avagy elborult elmék kitalációival kapcsolatos történeteket tűzne tollhegyre, s csakis emberfeletti teljesítményekről adna hírt. Nem! Az életünk valamennyi szegmensét, területét igyekszik megvizsgálni, így aztán számos jelenségről mondhatják el – írhatják le, hogy hihetetlen. S bizony, aligha lehet velük vitatkozni. Hiszen elkövetkezett az az idő, amikor egy újságot, folyóiratot nem olvasó, a híreket nem hallgató ember is rájöhetett arra, hogy szerény kis élete, sőt az egész, általa ismert világ tele van hihetetlen jelenségekkel. Olyanokkal, melyeket pár éve még elképzelni sem tudott. S olyanokkal, melyek elől nem tud elbújni, nem tudja megakadályozni, mert nem…
Olvasd tovább itt: www.flagmagazin.hu

