Kínában nemcsak a múltat ünneplik: a katonai parádé üzenete a jövőről szól – és arról, kik írják át a világpolitika szabályait.
Szerdán nagyszabású katonai parádét tartanak Pekingben, a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából – írja a The Guadrian. A látványos felvonulás azonban nem pusztán a múltat idézi:
sokkal inkább üzenet a jövőről, és arról, kik alakítják át a világpolitika erőviszonyait.
A dísztribünön Hszi Csin-ping kínai elnök mellett ott lesznek a világ leginkább szankcionált vezetői – köztük Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Maszúd Pezeshkian iráni elnök, akiket nyugati elemzők a „forrongás tengelye” kifejezéssel illetnek.
A parádén Kína bemutatja modern haderejét: hiperszonikus fegyvereket, új rakétavédelmi rendszereket és a „Guam-gyilkosnak” nevezett DF–26 ballisztikus rakétát.
A felvonulás célja, hogy jelezze: a Népi Felszabadító Hadsereg minden eddiginél erősebb, és Peking készen áll szembeszállni a nyugati befolyással.
Elemzők szerint a látványos katonai demonstráció valójában Hszi hatalmát és a Kínai Kommunista Párt dominanciáját hivatott megerősíteni, miközben az ország korrupciós botrányokkal és belső tisztogatásokkal küzd a hadseregben.
Feltűnő, hogy a nyugati vezetők nagy része bojkottálja az eseményt.
A világpolitikai üzenet így egyértelmű a brit…
Olvasd tovább itt: vdtablog.hu

