
A székely írás nikolsburgi ábécéjének van egy jele, amelyik megoldhatatlan rejtélyt jelent az akadémikus tudomány számára. Ez a világfát ábrázoló „tprus” (tapar ős „szabír ős”) mondatjel. Sehogyan sem illeszkedik az akadémikus prekoncepcióhoz, amelyik hallani sem akar a szó- és mondatjeleinkről, a magyar ősvallásról, valamint a magyarság és az ókori magaskultúrák kapcsolatáról. Ezzel a mondatjellel a Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal 1993-ban közösen írt Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben foglalkoztunk első ízben. A közleményünk szakmai vitát eredményezett, amelyben mintegy 30 év után sikerült valamivel jobb belátásra bírni az akadémikus „tudomány” néhány képviselőjét (1). Újabban a világfa vita keretében újabb tagadók bukkantak fel, akik mit sem tudnak az előző vitáról és a tanulságairól. Az eredeti temporius vita fejezetei ugyan nyomtatásban is megjelentek, ám nem volt sajtóvisszhangja és így a tanulság nem jutott el az újabb tudós vita résztvevőihez. Ez a most előkerült kercaszomori mondatjel tudományos értelemben a végső döfést jelenti a világfára és a „tprus” mondatjelre vonatkozó, kezdettől több sebből vérző akadémikus álláspont számára. Ugyanis nyilvánvalóvá teszi a több ezer éves folyamatot, amelynek során e világfát ábrázoló tapar ős mondatjel változatai használatban voltak és maradtak a magyarságnál. Ha a világfa…
Olvasd tovább itt: www.szilajcsiko.hu

