Menczer Tamás úgy fogalmazott: sok mindent lehet a Tisza-adóról mondani, csak azt nem, hogy a Fidesz találta ki. Ugyanis ott van Tarr Zoltán, ott van „ez a Dálnoki nevű ember”, és elmondták, hogy ha mindent elmondanak, akkor megbuknak – fűzte hozzá.
Kifejtette: Tarr Zoltán arról beszélt, hogy a választás után majd mindent lehet, majd jött „a Dálnoki nevű ember”, aki egyetértett Magyar Péterrel, hogy nem szabad elmondani a részleteket, mert akkor szétszedik őket; ehhez még ott van a Tisza Párt gazdasági kabinetjétől az a dokumentum, amelyet senki nem cáfolt, és világosan mondja, hogy bruttó 400 ezer forintos havi kereset fölött mindenki sokkal többet fog adózni, ha jön a Tisza-adó. Menczer Tamás jelezte: ez éves szinten százezreket, vagy adott esetben milliós nagyságrendet jelentene, amit kivennének minden magyar zsebéből.
Ezzel szemben a kormány behozta az Otthon Start programot, megduplázzák a családi adókedvezményt, az édesanyák adómentességet kapnak, adómentes a csed és a gyed, az idősek élelmiszer-utalványt kapnak, a fiatalok pedig adómentességet, illetve egymillióval több munkahely van – sorolta a kormánypárti politikus.
Menczer Tamás arra is kitért, hogy az általa ismert hiteles kutatások tízszázalékos Fidesz-előnyt mérnek, „és még csak most jövünk bele”. A balliberális kutatók – „el is mondta Pulai úr” – nem felmérést végeznek, hanem politikai munkát, a színészekhez és…
Olvasd tovább itt: hirtv.hu

