Öt magyar konzul lesz jelen a Ferencváros–Fenerbahce labdarúgó-mérkőzés helyszínén csütörtök este Isztambulban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Szijjártó Péter hangsúlyozta, probléma esetén ügyeleti telefonszám is működni fog.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a konzulok minden segítséget megadnak a magyar szurkolóknak
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában rendezendő mérkőzésre több mint 2300 jegyet biztosítottak, amelyekből eddig mintegy 800 kelt el.
„A voucherek beváltási pontja, egyúttal a gyülekezési pont is Isztambulban, a Kék mecset és a Hagia Szophia székesegyház közötti területen lesz. Innen majd helyi idő szerint háromnegyed öttől buszokkal viszik el a szurkolókat a mérkőzés helyszínére” – tudatta.
Aláhúzta, hogy öt konzul fog szolgálatot teljesíteni a helyszínen annak érdekében, hogy segíteni tudjanak a magyar szurkolóknak bármilyen ügyes-bajos kérdésben.
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

