Más lett a világ. Tulajdonképpen szinte minden értelemben, és a változás nem szükségszerűen rossz. Hiszen sok tekintetben könnyebb lett az életünk: a technika és az ipar fejlődése számtalan vívmányt eredményezett, ami kiváltja a korábban kizárólag emberi erőforrással végezhető feladatokat. Ha pusztán a háztartást nézzük, megannyi gép, kütyü, okoseszköz és szerkezet állt az ember szolgálatába annak érdekében, hogy kényelmesebbé tegye a hétköznapi kötelező feladatokat, legfőképpen pedig időt szabadítson fel. Sok száz évvel ezelőtt például a ruhák mosása, az étel elkészítése, az életterünk tisztán tartása hosszú napok egyvégtében végzett, megfeszített munkája volt: ma már tulajdonképpen néhány gombnyomás. És ez alapvetően jó. Fontos kérdés azonban, hogy mire használjuk a felszabadult időnket.
Advent van, ma éppen a második gyertyát gyújtjuk meg a koszorún. A szentestével záruló időszak egyik fontos üzenete pedig, hogy megtanuljunk jól várakozni, vagyis a rendelkezésünkre álló időt értékkel megtölteni, elcsendesedni, számot vetni, a jó felé fordulni, önvizsgálatot tartani.
A keresztény kultúrkörben advent a várakozás megszentelése, rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk – mondja Pilinszky János. Hiszen készülődünk, Jézus Krisztus születésére.
Az európai keresztény ember számára ez az…
Olvasd tovább itt: www.flagmagazin.hu

