
Sokan talán nem értik Magyarországon, mire fel megint ez a szlovák nemzeti nekibuzdulás, a hebehurgya törvénykezés, a kapásból hatósági erőszakkal fenyegetőzés a magyarokkal szemben – hogy egyetlen hanyag mozdulattal felrúgják az évek alatt, tojáshéjon lépkedve felépített, jó magyar–szlovák viszonyt. Észszerűséget fölösleges keresni ebben a történetben, hiszen ez már az a szféra, ahol „nyitva van a szem, mozog a száj, de agy pajtás már rég elmenekült”.
A szlovák parlamentben kiabálás, sípolás, lökdösődés kísérte a választások külföldi befolyásolása elleni salátatörvénynek az elfogadását, amelybe belefoglalták a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségét is.
A Beneš-dekrétumok előkerülése esetén az értelem helyett az érzelmek veszik át az irányítást a szlovákok fölött, mert ilyenkor a nemzeti létükben érzik magukat fenyegetve.
A kormánypárti–ellenzéki csörte ITT tekinthető meg.
Miért ezen múlik a szlovák nemzeti lét?
Nem ezen múlik, de ők meg vannak győződve róla. Vagyis, hát még az sem biztos, hogy nem ezen múlik. A szlovák nemzeti öntudat rövid történetét mindvégig jellemzi, hogy a magyarok mint ellenséges fél nélkül gyakorlatilag értelmezhetetlen. Alakulgat persze, dolgoznak is rajta, hogy ne ilyen egypólusú történet legyen ez, de mindig, újra és újra kibukik, hogy még mindig az.
Kibukott a Beneš-dekrétumok szentségének első megerősítésekor…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

