
Visszavonja az Egyesült Államok tagságát Donald Trump 35, az ENSZ-hez nem tartozó szervezetből és 31 ENSZ-intézményből egy új rendeletben, mert azok „ellentétesek az Egyesült Államok nemzeti érdekeivel”
– közölte a Fehér Ház, azonban a szervezeteket nem nevezte meg. A közlemény alapján azonban álzöld és migránspárti szervezetekről van szó, amelyek akár évek óta inaktívak lehettek.
„Radikális klímapolitikát, globális kormányzást és ideológiai programokat támogatnak, amelyek ütköznek az Egyesült Államok szuverenitásával és gazdasági erejével”
– közölte a Fehér Ház a hivatalos honlapján.
A közlemény szerint a lépés egy átfogó felülvizsgálat eredménye, amely során az összes nemzetközi kormányközi szervezetet, egyezményt és szerződést megvizsgálták, amelynek az Egyesült Államok tagja.
„Ezek a kilépések megszüntetik az amerikai adófizetők finanszírozását és részvételét az olyan szervezetekben, amelyek a globalista programokat az Egyesült Államok prioritásai fölé helyezik, vagy amelyek fontos ügyeket nem hatékonyan kezelnek, így az amerikai adóforintok jobb helyre kerülhetnek a releváns küldetések támogatására”
– áll a Fehér Ház közleményében.
A Fox News azt írta, a Migráció és Fejlesztés Globális Fórum (GFMD), az egyik ilyen szervezet, ami az ENSZ Migrációról szóló Globális Megállapodáshoz kapcsolódó nemzetközi testület.
Túl sokáig…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

