Ischinger ugyanakkor jelezte: nem ért egyet az AfD külpolitikai álláspontjának minden elemével, különösen az Ukrajnával kapcsolatos kérdésekben. Hozzátette:
Talán, ha részt vesznek a müncheni beszédeken, tanulságos élményben lesz részük.
A februári konferencia feszült nemzetközi környezetben zajlik: Európa és az Egyesült Államok között az elmúlt időszakban több kérdésben is vita alakult ki, köztük a szólásszabadság, a migráció és a védelmi kiadások ügyében – fogalmaz a portál.
A tavalyi konferencián J. D. Vance amerikai alelnök bírálta az európai vezetőket, amiért szerinte korlátozzák a szólásszabadságot. Vance akkor találkozott Alice Weidellel, az AfD frakcióvezetőjével is.
Ischinger elmondta: egyelőre nem tudni, hogy az amerikai alelnök részt vesz-e az idei tanácskozáson. A konferencia elnöke hangsúlyozta: a müncheni biztonsági konferencia célja a nehéz transzatlanti kérdések kezelése. Mint fogalmazott, reméli, hogy az amerikai fél él majd a lehetőséggel, és világosan megindokolja azokat a külpolitikai döntéseket, amelyeket Európában alaposan meg kell magyarázni.
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

