
„Bátorítjuk a jelenlegi [grönlandi] kormányzatot, hogy folytasson párbeszédet az Egyesült Államok kormányával, Dánia nélkül. Mert Dánia csak maga ellen hangolja mind Grönlandot, mind az Egyesült Államokat a közvetítésével” – ezt mondta Pele Broberg, a legnagyobb ellenzéki erő, a Naleraq vezetője a Reutersnak. A nyilatkozat arra adott válasz volt, hogy Koppenhága azt mondta Donald Trump katonai beavatkozásának pedzegetésére, „a hadseregünk parancs nélkül is tüzet nyithat Grönland esetleges megszállóira.”
Dánia hadereje nem elég Grönland megvédésére, ha Donald Trumpék támadnának. De szerencséjükre nem fognak. Fotó: AP.
Hogy mennyire kell az efféle dán nyilatkozatokat komolyan venni? A rövid válasz az lenne, hogy semennyire, azonban árnyalja a képet, hogy az elmúlt két évben a dán kormány Mette Frederiksen vezetésével a meglévő költségvetés mellett további 40,5 milliárd dán koronát, nagyjából 2147 milliárd forintot költ „védelmi kiadásokra” a következő öt évben, és 155 milliárd dán koronát (8157 milliárd forintot) vállalt a következő tíz évre vonatkozóan.
Ehhez jön hozzá az a tavaly decemberi bejelentés, miszerint nem adnak a jövőben több pénzt Ukrajnának. A felszínen ugyanis felkészültek egy esetleges amerikai támadásra.
Ismét jön a kettős játék
A valóságban viszont egyértelmű, hogy nem lesz amerikai támadás. Ám ha lenne is, Dánia katonai ereje…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

