Az új iskolai épületekben a mosdókat nem különítik el nemek szerint, a helyiségeket egyszerűen WC felirattal jelölik majd – idézte az ülésen elhangzottakat a Luxembourg Times című napilap. Az új koncepció részeként önálló zuhanyfülkéket is kialakítanak annak érdekében, hogy „elkerüljék a megbélyegzést”.
A minisztérium szerint ez a kialakítás a jövőben minden új iskolai beruházásra érvényes lesz.
Miután az elmúlt évben az LMBTI-témák iskolai jelenlétéről szóló, egymással ellentétes petíciók heves parlamenti vitát váltottak ki, a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter a mostani bizottsági ülésen megerősítette elkötelezettségét a befogadó oktatás mellett.
Yuriko Backes emlékeztetett arra, hogy a petíciók egyikében az LMBTI-témák eltávolítását sürgették az iskolákból, míg a másikkal éppen hogy erőteljesebb helyet követeltek ezeknek az oktatásban. Mindkét kezdeményezéshez rövid idő alatt összegyűjtötték a szükséges aláírásokat, és ez 2025 elején parlamenti vitához vezetett.
Backes azt mondta, hogy az LMBTI-közösséghez tartozó emberek a luxemburgi társadalom és az iskolai mindennapok részét képezik, így „magától értetődő, hogy a velük kapcsolatos a témákat továbbra is be kell illeszteni az iskoláinkban zajló folyamatokba”.
Kijelentette, hogy az emberi jogokat az osztálytermekben is tiszteletben kell tartani.
A miniszter beszámolt…
Olvasd tovább itt: www.hetek.hu

