A magyar közélet egyik legbiztosabb dramaturgiai fogása az, amikor valaki egyszerre akar a nép egyszerű gyermeke és a rendszer ostora lenni. Aki tegnap még a parizer áráról beszélt, ma már oligarchákról szónokol, holnap pedig a Balatonra néző teraszról magyarázza, hogyan kellene igazságosabb országot építeni, írja a polkorrekt.com.
Somogyban most egy ilyen történet fut fel. Csatári Ernő politikai kommunikációjában következetesen azt a szerepet játssza, amely a magyar választók egy részében ösztönös rokonszenvet kelt: kétkezi múlt, kemény munka, kívülállás, szembenállás a „nagyokkal”. A narratíva egy ponton odáig jut, hogy már nem is egyszerűen sikeres vállalkozóról beszélünk, hanem olyan figuráról, aki belülről ismeri a rendszer fonákságait, mert állítólag maga is végignézte, hogyan működik.
Csakhogy ebben a történetben nem egy oknyomozó cikk volt az első, amely megpiszkálta a képet. Nem iratkupac, nem hatósági jegyzőkönyv, hanem egy televíziós beszélgetés. Egy régi felvétel. Egy apa.
A műsorvezető a vendéget a nyírbátori asztalitenisz egykori kiválóságaként mutatta be. A beszélgetés könnyed volt, nosztalgikus, semmi politikai él. Aztán elhangzott néhány mondat, amely utólag egészen más fénytörést kapott.
Az apa arról beszélt, hogy a fia Siófokon dolgozik, szállodaigazgató és apartmanokat működtet, ő viszont marad Nyírbátorban, nem költözik, nem…
Olvasd tovább itt: www.vadhajtasok.hu

