Julie Menin, a New York-i Városi Tanács elnöke nyújtotta be az indítványt, ami felhatalmazná a rendőrséget, hogy demonstrációk idején biztonsági kordont állítson fel a vallási intézmények körül, legfeljebb 30 méteres távolságra az épületektől.
A zsidó New York-iak a város lakosságának nagyjából 10 százalékát teszik ki, mégis tavaly az összes bejelentett gyűlölet-bűncselekmény több mint felének ők voltak az áldozatai
– mondta Menin, aki hangsúlyozta, hogy ezt nem szabad normalizálni, és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Menin, aki a város első zsidó származású tanácselnöke, az intézkedést egy szélesebb, nemrég bejelentett ötpontos terv részeként mutatta be, amely az antiszemitizmus elleni fellépést célozza. A terv további elemei között szerepel a magániskolák biztonsági kameráinak költségtérítése, biztonsági képzések biztosítása vallási szervezetek számára, valamint 1,25 millió dollárnyi új forrás a Zsidó Örökség múzeum részére.
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

