Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1842)

Ha az Olimposzon furcsaságokat műveltek

emberi szemmel tekintve az istenek, mai

félisteneket is ebben az összefüggésben

kell értékelni, jódolgukban elment az eszük.

A párhuzamhoz megvan mindkét feltétel, hiszen

átlag halandókhoz képest az isteni lét oly

távol volt akkor is, mint ahogy milliárdosok

most élnek, virulnak, mérhetetlen gyarapodnak.

Istenek közt nem volt ritka a később már bűnnek

számító cselekedet, viszony, felforgatva az

elemi kapcsolatokat házastársak között,

testvéreik, gyermekeik is szenvedtek tőlük.

Ferde hajlamot, ártó furfangot, mániákat

látunk a mitológia egyes tagjainál,

mindent megtettek, amire az ember csak vágyott,

de a rossz mellett azért még több volt a jó és szép.

Egyenesen úgy értékeli az utókor az

antik égi világot, mint ahol megtörtént az, amit

az ember a földön még nem tudott véghezvinni,

de már elképzelte, hogy képes lesz rá majd egyszer.

Később, a középkor után, felszabadultan még

a nagy gondolkodókban is felmerült az igény,

hogy a jövőt előre lássák, úgy berendezzék,

ahogy a fejlettebb ember képes lesz majd élni.

Ez kezdett összeomlani, ez az eszmény, mikor

felhalmozott gazdagság annyira elkülönült, 

hogy féktelen szabadság tehet meg következmény

nélkül bármit, nincs, aki megbírálni akarná.

Az isteneket sem kérte számon senki, s hogyha

lázadt ellenük az ember, rajtavesztett, s néha

ok nélkül is kegyetlen sorsot küldtek rájuk, hogy

minden tudja a földön, neki…

Olvasd tovább itt: www.szilajcsiko.hu