Több mint egy hónappal az Izrael és az Amerikai Egyesült Államok Irán ellen indított Operation Epic Fury hadművelet után a helyzet a Közel-Keleten továbbra is bonyolult és kiszámíthatatlan. Annak ellenére, hogy a háború első perceiben sikerült Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot és számos vallási, katonai és politikai vezéregyéniséget likvidálni, a rezsim gerincét megtörni még nem sikerült.
A háború – még ha változó intenzitással is – de tovább folytatódik, kiterjesztve a fenyegetést az arab országok nagy részére. Ráadásul hol az amerikaiak állítják, hogy tárgyalnak az irániakkal és az utóbbiak cáfolják, hol pedig az irániak állítják ugyanezt, de az amerikaiak cáfolnak. A legújabb hírek szerint éppen Pakisztán jelentkezett be, hogy helyszínül szolgáljon az amerikai-iráni tárgyalásoknak. Miközben pedig lehetséges tárgyalásokról hallunk, Donald Trump katonai győzelmet hirdetett, azonban ennek ellenére több ezer amerikai tengerészgyalogos és ejtőernyős tart a konfliktuszóna irányába vagy akár érkezett meg oda.
Mindez arra enged következtetni, hogy Trump nem zárja ki teljesen a részleges szárazföldi hadműveleteket sem. Mindeközben pedig a Hormuzi-szoros továbbra is zárva van, naponta néhány hajó kap átkelési jóváhagyást a szorost ellenőrző iráni vezetés részéről. Ennek a következményeit pedig már…
Olvasd tovább itt: maszol.ro

