Fagyos hidegben, széteső egészségügyi ellátás közepette próbálnak túlélni a várandós nők Ukrajnában. Kijev utcáin sebesült, sántító katonák tűnnek fel, de a háború kevésbé látható következményei legalább ilyen súlyosak: a harcok kezdete óta ötödével nőtt a koraszülések aránya. Eközben 2023 és 2024 között több mint harmadával emelkedett az anyai halálozás. A háttérben az állandó stressz, a hideg és az omladozó egészségügyi ellátórendszer áll – számolt be róla a The Journal forrásaira hivatkozva a SZON.
Az elhúzódó háború miatt civilek helyzete egyre súlyosabb. Fotó: AFP
A WHO adatai szerint 2026 februárjáig összesen 2881 támadás érte a kórházakat és klinikákat Ukrajnában, és több mint nyolcvan szülészeti osztály rongálódott meg. Közben az energiarendszert ért csapások miatt sok településen mínusz 21 fokos hidegben maradtak fűtés nélkül az emberek. Egy helyi lakos arról beszélt, hogy Kijev környékén, különösen a vidéki térségekben a legnehezebb a helyzet. Mint fogalmazott: „vannak szerencsések, akiknek van gázuk, de sokan teljesen áram nélkül maradtak”. A szülészeteken is súlyos a helyzet. Az ENSZ reproduktív egészségügyi szervezete, az UNFPA szerint
kiugróan magas a császármetszések aránya, mert az orvosok a háborús körülmények között igyekeznek minél gyorsabban levezetni a szüléseket.
A helyzet enyhítésére hozták létre a Kijevi…
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

