A Tanácsköztársaság véres szellemisége szabadulhat ki a palackból, ha hagyjuk…

Tavaly, a nyári szünetben végre-valahára elolvastam kedvenc íróm, Fekete István Zsellérek című regényét. Vállalt kereszténysége, műveinek hangvétele és mély mondanivalója, természetszeretete, valamint rendkívül olvasmányosan megírt horgász-vadász történetei okán eddig is a legnagyobbak között tartottam számon Fekete Istvánt, de ez a regénye még magasabb polcra emelte az értékrendemben. Annál aggasztóbb, hogy az említett könyvében nemcsak a múltat, de a jövőt is megírta, ha ugyanis megnézzük az elmúlt időszak történéseit, azt tapasztalhatjuk, hogy a Tisza Párt háza táján több mint száz év elteltével tényleg visszaköszön a Tanácsköztársaság szellemisége.

Az eredetileg szeretetországot hirdető Tisza-vezér színre lépése első pillanatától fogva produkált agresszív viselkedés-jegyeket, de ezek egyre gyakrabban nyílt fenyegetéssé erősödtek. Fenyegetett már meg bezárással tévécsatornákat, megszűnéssel újságokat, újabban pedig visszatérő módon börtönről és rácsról beszél. Az egykori vezérkari főnök pedig pisztollyal járkál lakossági fórumot tartani, emellett célzott arra, hogy katonaként tudják, miként kell a közelharcban helyt állni. Mindezek mellé társul egy gyűlöletalapú propaganda, amelynek hatása immáron megjelent a szimpatizánsi körben is, hiszen a miniszterelnök országjárásának több állomásán Tiszás provokátorok jelentek meg és…

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu