A különféle optimista forgatókönyvekkel ellentétben én egyáltalán nem osztom azokat a nézeteket, miszerint az iráni háborút rezsimváltással lehet lezárni, vagy Irán totális legyőzésével. Sokkal inkább hajlok arra a feltevésre, hogy a Közel-Keleten egy fontos átrendeződés lehetősége zajlik, és hogy a háború kirobbantói nem vettek figyelembe egy szinte mindent felülíró változót: Kína csendes és félig-meddig titkolt közbeavatkozását.
Ugyanis véleményem szerint ez az egyetlen oka annak, hogy Irán eddig talpon maradt, és feltehetően ugyanennek a közbeavatkozásnak köszönhetően talpon marad még egy jó ideig. Éppen ezért ma annak járok utána, hogy Kína eddig milyen módokon segítette konkrétan Iránt, milyen megfontolás áll ezen segítség mögött, milyen különféle, az amerikaiak által a térségben elkövetett hibák játszanak Kína kezére, valamint hogy milyen fontos erőforrás-elosztási tervek vannak egy-egy politikai döntés mögött. Ugyanis azt egy percre se feledjük, hogy a katonai és politikai dimenziók mindig sarkalatos gazdasági terveket takarnak, tehát a szemünket a háború köde mögött mindig a gazdaságon és a mozgó pénzeken kell tartanunk. Lássuk hát, merre mozognak az erőforrások és a pénz.
Kína felpumpálta Iránt
Semmiféle kétségem nincs afelől, hogy Irán már rég egyfajta újabb Szíria lenne két fontos elem nélkül: ezek…
Olvasd tovább itt: maszol.ro

