
Panyi Szabolcs ezúttal is egy ismeretlen nő társaságában beszél arról, hogy nem is egy, hanem egyenesen három európai ország titkosszolgálatával működik együtt, a lehallgatásokat tehát közösen végzik, vagy tudnak egymás lehallgatásairól a magyar külügyminiszterrel szemben.
Panyi Szabolcs. Fotó: FacebookPanyi Szabolcs elkotyogja, hogy Magyar Péterrel is egyeztetett
A magát újságírónak hazudó fedett ügynök arról is beszél a nőnek, hogy tavaly januárban nemcsak találkozott Magyar Péterrel, de hosszasan egyeztettek is. Ez a találkozó felveti annak kérdését, hogy Panyi tájékoztatta e Magyar Pétert a Szijjártó elleni lejáratókampányról, illetve a titkosszolgálatok tevékenységével. A Mandiner cikkében ugyanakkor megjegyzi,
Panyi nem csak segített Szijjártó lehallgatásában, de a lehallgatás során megszerzett hanganyagokat is vele hozatják le a külföldi szolgálatok, annak érdekében, hogy a választási kampány hajrájában így próbálják meg lejáratni a magyar kormányt, növelve ezzel a Tisza Párt választási esélyeit.
A beszélgetés leiratát mi is közöljük a Mandiner nyomán:
Panyi: Amit én írtam, azt nemzetbiztonsági forrásokra hivatkoztam.
Hölgy: Most megijedjek vagy kíváncsi legyek?
Panyi: Nem kell megijedni, hát ez nincs ebbe semmi, semmi ijesztő. Tehát, hogy olyan emberek…
Hölgy: Nemzetbiztonsági?
Panyi: …akiknek ez a munkájuk, ők, ők ezt detektálták. Bejött egy alap…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

