
Rakétatámadást indított az amerikai légierő a B1-es autópályán átívelő híd ellen Iránban, Karadzs-tartományban. A légicsapásban nyolc fő meghalt és kilencvenöten megsérültek. Trump szerint ez ezért történt, hogy a hadsereg ne használja utánpótlás szállítására a hidat és állítólag rakétákat, illetve annak alkatrészeit is ezen az útvonalon vitték az üzemekből a hadsereg bázisaira. Iránban halálra ítéltek egy fiatal férfit kémkedés miatt. Az ügyészség információi szerint Amir Hosszein Hatamit, péntek reggel kivégezték, mivel a CIA-nak és a Moszadnak adott át információkat potenciális iráni célpontokról.
Trump lebombáztatta Irán leghosszabb autópálya hídját
Visszabombázzuk Iránt a kőkorszakba
Trump annak ellenére, hogy szerda este még arról beszélt, hogy hamarosan befejezi a háborút most azzal fenyegette meg az Iszlám Köztársaságot, hogy „visszabombázza őket a kőkorszakba”. Trumpnak nem ez volt az első, vitatható kijelentése Iránnal kapcsolatban. Olyat is mondott, hogy „bombázzuk őket, csak úgy, a vicc kedvéért, mert megtehetjük.” Már az ENSZ-nél is többek kritizálták az amerikai elnök mondatait. Irán pedig népírtással vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt. Aabbasz Aragcsi Irán külügyminisztere elítélte az amerikai és izraeli támadásokat és azt nyilatkozta, hogy Irán nem adja meg magát ezek ellenére sem.
Trump válasza Iránnak
Az amerikai…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

