Az amerikai elnök közölte, kimentették Iránból a lezuhant amerikai F–15-ös második pilótáját is. Közben az iráni hadsereg szombat este elutasította Donald Trump 48 órás ultimátumát, aki megállapodást, illetve a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását követelte.
Az elnök a Truth Social-közösségi oldalán jelentette be, hogy a légierő ezredesi rangfokozatban szolgáló tagját Irán hegyvidéki térségében átfogó és összehangolt amerikai kutató- és mentőakciók révén találták meg.
Utasításomra a hadsereg tucatnyi, a világ leghalálosabb fegyvereivel felszerelt légi járművét küldte be, hogy kihozzák
– írta, hozzátéve, hogy a katonatiszt ugyan megsebesült, de fel fog épülni. Donald Trump egyben megerősítette, hogy a pénteken az Irán fölött lezuhant – iráni közlések szerint lelőtt – F–15-ös vadászrepülőgép legénységének másik tagját már aznap sikerült kimenekíteni. Hozzátette, hogy a sikeres első mentőakcióról a még folyamatban lévő második kutatóműveletre tekintettel nem adtak hivatalos tájékoztatást.
Első alkalommal történt meg a katonai emlékezetben, hogy két amerikai pilótát egymástól független műveletekkel sikerült kimenteni mélyen az ellenség területéről
– hangoztatta az elnök.
Borítókép: Iráni ballisztikus rakéták (Fotó: AFP)
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

