Húsvét vasárnap

Úgy érzem magam húsvét vasárnap hajnalának hasadása előtt, mint John Irving, aki megvallotta, hogy a nagyhét évről évre meglehetősen kimeríti. Akárhányszor éljük is át az Ember fiának perét, megalázását, keresztre feszítését, vasárnap reggelre Krisztus feltámadásával kapcsolatos szorongásunk az évek múlásával mit sem enyhül. Rettegünk, hátha ebben az évben nem történik meg, páni félelem jár át: hátha akkor nem történt meg.

Biztos kapaszkodóm a feltámadás hajnala előtti sötétségben a nemzetek apostolának bizonyossága: ha pedig Krisztus nem támadt fel a halottak közül, hiábavaló a ti hitetek is. Azzal is tisztában vagyok, hogy sokakat nem győz és soha nem is fog meggyőzni Pál apostolnak a feltámadásról mondott bizonyságtétele. Akik nem hisznek benne, megtalálják a módját, hogy az egyébként meggyőző bizonyítékoktól is eltekintsenek. Akik pedig Isten munkatársaivá szegődtek, azok új emberekké lesznek, reményt és bátorságot nyernek és elindulnak, hogy megváltoztassák a megváltoztathatatlannak tűnő világot. Akik a dühöngő háborúk, a halál filozófiájának térnyerése, a kis ember folytonos megaláztatása ellenére, azzal a lélekkel élnek, amelyet Jézus ajándékozott nekik: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is…

Olvasd tovább itt: maszol.ro