A szerb elnök közölte: telefonbeszélgetést folytatott Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral, amely során tájékoztatta őt katonai és rendőri szerveik vizsgálatának első eredményeiről a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúra veszélyeztetésével kapcsolatban.
A szerb egységek nagy rombolóerejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyújtózsinórokat találtak.
Elmondta Orbán miniszterelnöknek, hogy a vizsgálat további alakulásáról is tájékoztatni fogják.
Orbán Balázs közösségi oldalán reagált, mint fogalmazott, „országaink energiabiztonságát meg fogjuk óvni”.
Nagyszabású rendőri és katonai akció a kritikus gázinfrastruktúra közelében Magyarkanizsán
Nagyszabású rendőrségi és katonai akció zajlik Magyarkanizsa község területén a Vajdaságban, Szerbiában, ahol több útvonalat is lezártak, miközben a hatóságok kiterjedt terepkutatást végeznek. Nem hivatalos információk szerint Oromhegyes közelébe jelentős számú rendőri és katonai egységet vezényeltek, több személygépkocsival, terepjáróval és furgonnal.
A műveletet összehangoltan hajtják végre: a keresés a földön zajlik, miközben a levegőből is figyelemmel kísérik az eseményeket. A térség felett helikopterek köröznek, amelyek a rendőri és katonai koordinációt és az ellenőrzést segítik – írja a Pannon Rtv. hírportálján.
A rendelkezésre álló…
Olvasd tovább itt: www.vadhajtasok.hu

