A temetés is rendkívüli körülmények között zajlott: a nő csak videóhíváson keresztül búcsúzhatott el Forrás: AFP
A herszoni régióból származó Stasz és Nasztya története is a háború kegyetlenségét mutatja. Az orosz katonák a lány otthonához vitték a fiatal párt.
Amikor megérkeztek, Nasztya apját megverték, majd elhurcolták. Staszt is bántalmazták, és azzal fenyegették, hogy a szeme láttára megerőszakolják a barátnőjét.
A párnak végül sikerült Kijevbe menekülnie. A beszámolók szerint sok civilt erőszakkal vittek el, akiknek nyoma veszett. Többeket pincékben, kazánházakban vagy cellákban tartottak fogva, és megkínozták őket. Gyakran már az is elég volt, ha kapcsolatba hozták őket az ukrán hadsereggel vagy ellenezték a megszállást.
Az eltűntek pontos száma továbbra sem ismert, számos család még mindig válaszokra vár.
A háború következtében ukrán civilek milliói veszítették el az otthonukat és a szeretteiket.
Zelenszkij folytatja a háborút, Magyar Péter asszisztál
Miközben a szomszédban továbbra is intenzív harcok zajlanak, és a konfliktus jelentős emberveszteségekkel jár, az Európai Unió továbbra is kitart Ukrajna támogatása mellett.
Az elmúlt időszakban a Tisza Párt elnöke több alkalommal is kapcsolatba lépett ukrán partnerekkel.
A 2024-es kijevi látogatása során folytatott tárgyalások részletei nem kerültek nyilvánosságra, ugyanakkor sajtóinformációk…
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

