Hatalmas felháborodást váltott ki Lengyelországban a kłodzkói szexuális visszaélési ügy, amelyben a bíróság nemrég súlyos ítéleteket hozott.
A 45 éves Przemysław L.-t 25 év börtönbüntetésre ítélték kiskorú lányok elleni szexuális erőszak, állatokkal való fajtalankodás, valamint ezen aktusok rögzítése miatt.
Az ügy politikai élét az adja, hogy volt feleségét, a Polgári Platform korábbi aktivistáját, Kamila L.-t 6,5 év börtönre ítélték,
amiért nem nyújtott segítséget saját megerőszakolt lányának, és bűnrészes volt állatkínzásban is.
Przemysław Czarnek, a jobboladi Jog és Igazságosság (PiS) miniszterelnök-jelöltje a Telewizja Republika műsorában élesen támadta a kormányzó pártot, azt állítva, hogy
a botrány végleg elsüllyesztheti a Polgári Koalíciót.
A politikus szerint a Polgári Koalíciós polgármesterek hatalmas közpénzekkel támogatnak olyan szervezeteket és programokat, amelyek morálisan megkérdőjelezhetőek, és közvetetten utat nyitnak az ilyen „emberellenes bűncselekményeknek”. Czarnek hangsúlyozta, hogy ez a közösség felelős az ilyen súlyos devianciák terjedéséért, és a választóknak tartaniuk kell tőlük.
A Polgári Koalíció politikusai ezzel szemben igyekeznek elhatárolódni az esettől, hangsúlyozva, hogy egy alacsony szintű, volt aktivistáról van szó, akinek bűneiről a környezete nem tudhatott. Érvelésük szerint a rendőrség és az…
Olvasd tovább itt: www.vadhajtasok.hu

