
Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kiskundorozsmán.
„A Védelmi Tanács ülésén elrendeltük ennek a vezetéknek a katonai védelem alá helyezését. Ez már a második lépés, hiszen amikor az olajblokádot a ukránok bevezették, akkor hoztunk egy döntést arról, hogy minden kritikus infrastruktúra elemet katonai védelem alá kell helyezni, így ezt a helyet is egyébként, normális állapotban is katonák biztosítják”
– fogalmazott.
Hozzátette, a Védelmi Tanács mostani döntése azt jelenti, hogy a vezeték többi szakaszát is védelem alá helyezték.
A miniszterelnök elárulta, szemlét tartottak a vezetéket védő katonai egységnél és ez alapján kijelentette: a Magyar Honvédség képes arra, hogy katonai védelem alá helyezze a vezetéket és szükség esetén meg is védje.
„A járőrözési rendszert kialakították, tegnap adtuk ki a parancsot, mára teljes tervvel rendelkeznek és ennek a végrehajtását meg is kezdték. Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni!”
– hangoztatta.
Orbán Viktor hangsúlyozta, egyelőre nem lehet tudni, kik követték el a szabotázsakciót, ezért nem szabad vádolni az ukránokat sem, meg kell várni a vizsgálat végét.
Szijjártó Péter is a helyszínre érkezett, aki elmondta, a jelenlegi helyzetben a Török Áramlat nélkül gyakorlatilag megszűnne Magyarország…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

