Súlyos vádak Timosenko ellen
A nyomozó szervek közlése szerint Julija Timosenko egy olyan mechanizmus kialakításán dolgozhatott, amelyben képviselők rendszeres juttatásokért cserébe támogatták volna őt parlamenti szavazások során. A gyanú alapján az érintettek előre kifizetett összegeket kaptak volna, cserébe pedig konkrét szavazási utasításokat követhettek – bizonyos esetekben akár tartózkodásra vagy távolmaradásra vonatkozóan is.
Korábban megírtuk, hogy Ukrajna egyik legismertebb politikusát, Julija Timosenkót vesztegetéssel vádolta meg az ukrán Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SAP). A hatóságok birtokába került egy táblázat is, amely a források szerint összefüggésbe hozható parlamenti szavazások eredményével és feltételezett kifizetésekkel. A védelem mindezt tagadta, és hétköznapi működési költségekről beszélt.
A házkutatásokat és a gyanúsítotti kihallgatást 2026 januárjában hajtották végre. A hatóságok kiemelték: az ügy egy korábban feltárt, hasonló korrupciós hálózathoz kapcsolódhat, amelyben képviselők törvényjavaslatok támogatásáért cserébe fogadhattak el pénzt.
A politikust az ukrán büntető törvénykönyv egyik legsúlyosabb korrupciós tényállása alapján gyanúsítják, amely nagy értékű vagy szervezett formában elkövetett vesztegetést érint. A bűncselekményért akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás is…
Olvasd tovább itt: magyarnemzet.hu

