Egy ukrán állásportálon megjelent hirdetés szerint Ukrajna egy Magyarországon zajló „fontos közéleti és politikai projekt” végrehajtására keres embereket, méghozzá nem akármilyen feltételekkel. A jelentkezőktől elvárják a jó fizikumot, a stressztűrést, sőt még a veszélyes körülmények között való munkavégzést is.
A hirdetésben szerepel, hogy a résztvevők „részt vesznek egy fontos közéleti és politikai projektben Magyarországon”, miközben bónuszokat és jutalmakat is kínálnak számukra. Külön figyelemre méltó, hogy a szervezet nyitott katonai tapasztalattal rendelkező jelentkezők fogadására is.
A hirdetést egy Our Pride nevű ukrán NGO adta fel, amelyről nyilvánosan alig található információ, ugyanakkor alapítója és korábbi vezetője Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának korábbi vezetője.
Ez önmagában is komoly politikai kérdéseket vet fel.
A hirdetés szövegében az szerepel, hogy a szervezet „támogatja a függetlenséget és a demokratikus értékeket”, ugyanakkor a konkrét feladatok között az eseményszervezés, más szervezetekkel való együttműködés és a „közszféra fejlesztésében való részvétel” jelenik meg.
Az ügyre Mario Nawfal, Elon Musk kedvenc blogerre hívta fel a figyelmet az X közösségi oldalon. Bejegyzésében arról írt, hogy az Our Pride nevű szervezet Magyarországon zajló politikai projektben való részvételre toboroz…
Olvasd tovább itt: www.vadhajtasok.hu

