
Mivel mi folyamatosan elhatárolódunk, mióta kiderült, hogy Lackner Csaba mosóport szárított azon a nevezetes felvételen, így most sem jelentjük ki, hogy Puzsér Róbert fényes nappal crack pipát szívott a nyílt utcán két fiatalkorú társaságában.
Sem Puzsér, sem Lackner nem drogos, csak úgy néz ki
Nem, ez nem fordulhatott elő, ez nem Puzsér. Ez csák egy öltönyös jeti, aki nagyon hasonlít rá, a crack pipában meg nem kristály van, hanem himalájai gyógysó. Az egész csak úgy néz ki, mintha az üvöltöző beszélőfej drógázna. Az egész csak véletlen egybeesés, nézzék meg:
Puzsér, mint a balos deviancia állatorvosi lova
De most komolyan: ez a fickó akarja megmutatni, hogy milyen az igazi polgári oldal, amikor munkássága annyiból áll, hogy betépve üvöltözik és rabszolgákat tart. akar most „rendszerbontó” nagykoncertet szervezni, aminek egyébként az volna a célja, hogy kint tartsák csőcseléket az utcán a választás reggeléig.
Ő akar moralizálni és megmondani, hogyan éljen az ország, miközben a hálószobájában kis fekete dobozban tartja a kokiánt az ágya felett meg lóg egy horogkereszt? S mindeközben ő a baloldal egyik kiemelt prófétája a zsebmessiás mellett. Hát, kérem szépen ez az ember tökéltesen bemutatja, hogyan is néz ki a szekta mintaembere…
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu

